Általában el akarod vinni a védődet onnan, ahová a passzt várod úgy, hogy űrt képzel a labda útjának. Az edzok számos módját tanítják ennek a támadó mozgásnak. Néhányan azt tanítják, hogy sétáljunk el a védotol, amit sprint követ, míg mások két távolodó vágtalépést tanítanak, amit ellenkezo oldali sprint követ. De van olyan, hogy egy lépés a védo felé majd a következo a labda felé. Ezek a stratégiák attól is függnek, hogy a pályán hol helyezkedsz el hogyan védekeznek rajtad.

 

 

 

 

 

 

Általában azt tanítom a játékosaimnak, hogy ha egy eros, energikus védo fogja oket, állandóan mozgásban kell tartani, és ki kell használni a csapattársak elzárásait, vagy egy pillanatra teljesen álljanak meg, hogy a védo hadd védekezzen túl, és egy hátsó befutással ekkor megverhetik.

 

A legnagyobb segítség a fiatal játékosoknak, ha azt tanítjuk, hogy mozgassák a védojüket az ellenkezo irányba, mint ahová menni akarnak. Ez majdnem teljesen megköveteli a cselezés és a befutási lehetoségek ismeretét. Tehát, ha mélyen akarod megkapni a labdát, mozgasd a védot felfelé, és fordítva.

 

Épp, mint a középjátékos, aki meg akar szabadulni a védojétol az alsó blokkból. Ha a 3 pontos vonalon akar labdát kapni, közel kell mozognia a védohöz, oda lépegethet, majd az ellenkezo irányba sprintelhet. Vagy a belso lábbal lépjen a lába közé, majd robbanékonyan szakadjon el abba az irányba, ahová a passzt várja. Amíg a védo és a passzoló között tud maradni a játékos, mindig képes lesz szabadra játszania magát.